A tartási, öröklési, életjáradéki szerződések kockázatai
Az örökhagyó leszármazóit ún. kötelesrész (a törvényes örökrészük fele) illeti meg akkor, ha az örökhagyó végrendelettel rendelkezik az örökség sorsáról. Gyakran előfordul, hogy ennek kijátszására az örökhagyó - akár az egyébként törvényes örökösének számító egyik leszármazójával kötött - tartási, öröklési vagy életjáradéki szerződéssel elidegeníti a kötelesrész alapját képező vagyont, így az örökösök a kötelesrészükhöz sem jutnak hozzá.
Ilyen esetben, ha egy törvényes örökös lenne a tulajdonos, akkor ez a többi törvényes örökös (általában a testvérek) számára méltánytalan, különösen, ha a vagyonszerző csak minimális ideig nyújtja a szolgáltatását, vagy a felek színlelt szerződést kötöttek, azaz a valóságban nem történik tartás vagy járadékfizetés, a szerződés valódi célja a szülő által nem kedvelt gyermekek kizárása az örökségből. Ezt általában lehetetlen bizonyítani, főleg, ha a szerződő felek arra is gondolnak, hogy okirati bizonyítékot „készítsenek” (pl. átvételi elismervények).
Ha pedig a vagyon egy harmadik személy eltartóra kerül ilyen módon átruházásra, akkor az összes törvényes örököst éri méltánytalanság, különösen akkor, ha a tartásra viszonylag rövid ideig kerül sor. Magyarul a vagyonszerző lényegesen kevesebbet szolgáltat az örökhagyónak a szerződés alapján, mint amennyit a rá átruházott vagyon (jellemzően ingatlan) ér. Az ilyen típusú szerződések egyik fő jellemzője ugyanis az ún. szerencseelem, mivel a szerződés megkötésekor nem lehet tudni, hogy ki fog „jól járni”. Lehetséges, hogy az örökhagyó viszonylag rövid időn belül elhalálozik és így a tartásra kötelezettnek alig valamit kell szolgáltatnia, de ennek az ellenkezője is megtörténhet, vagyis az is lehet, hogy matuzsálemi kort ér meg, és a tartásra kötelezett szolgáltatása jelentősen meghaladja az átruházott vagyon értékét.
Az új Ptk. az előbbi eset anomáliájának kezelésére azt a szabályt vezette be, ha a szerződéskötéstől számított 2 éven belül az örökhagyó meghal és az általa a szerződés alapján nyújtott szolgáltatás nem fedezi a szerződéssel elidegenített vagyon értékét, akkor a nem fedezett részt a kötelesrész alapjához hozzá kell számítani. A tartásra kötelezetteknek tehát számolniuk kell azzal, hogy a kötelesrészre jogosultak velük szembeni igényérvényesítése csak akkor teljesen kizárt, ha a szerződés és vele együtt az örökhagyó megéri a 2 évet.
Végül azzal is érdemes számolni, hogy ha a szerződést a felek annak tudatában kötik, hogy az örökhagyó közeli halálára nagy bizonyossággal számítani lehet, magyarul az örökös/eltartó tud az örökös/eltartott olyan halálos betegségéről, amelybe nagy valószínűséggel rövid időn belül bele szoktak halni, és elenyésző tartás vagy egyéb szolgáltatás fejében jut hozzá a szerződésben kikötött, többnyire jelentős vagyoni értékhez, akkor az érdekelt törvényes örökösök nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütközés okán semmisségre hivatkozással sikerrel támadhatják meg a szerződést a bíróság előtt.
Dr. Szűcs Gábor ügyvéd
dr.szucs.gabor@upcmail.hu
20 9569313
